A makkabeusok második könyve

Azonban az Úr nem a hely miatt választotta ki a népet, hanem a nép miatt a helyet. Így hát miután maga a hely is kivette részét a népre zúduló sorscsapásokban, a későbbiekben éppígy osztozott a rájuk köszöntő jó sorsban is. Miután a Mindenható haragja idején elhagyottá lett, a hatalmas Úr kiengesztelődésével ismét teljes dicsőségében állt helyre. (A Makkabeusok második könyve 5,19–20) "Arra intem mindazokat, akik könyvemet olvassák, hogy ne szoruljon el szívük a bajok láttán, hanem vegyék figyelembe azt is, hogy a büntetések nem népünk elpusztítására, hanem fenyítésére szolgáltak. Hiszen már az is igen nagy jóindulat jele, ha az istentelen tetteket elkövetőket nem hagyja sokáig büntetlenül [az Isten], hanem azonnal utoléri őket a megérdemelt büntetés. A többi nemzetnél ugyanis türelmesen kivárja az Úr, amíg eljutnak a bűneik teljességéig, és akkor szabja ki rájuk a büntetést, velünk azonban nem így bánik, hogy később ne kelljen kitöltenie ránk a bosszúállását, amikor bűneink tetőpontjukra hágnak. Ezért soha nem vonja meg tőlünk irgalmasságát; még ha balsorssal is fenyít is minket, soha nem hagyja el saját népét." (A Makkabeusok második könyve 6,12–16)