Az Apostolok cselekedetei óta a világ még nem látott olyan természetfeletti drámát és Isten erejének olyan megnyilvánulásait, mint amilyenek John G. Lake szolgálatában történtek.
John G. Lake élete egy kaland volt - egy kaland Istennel.
Washington államban, a spokane-beli "Gyógytermek"-ben százezernél is több dokumentált gyógyulás történt. Dél-Afrikában pedig Lake több mint száz gyülekezetet alapított. Isten ereje villámcsapásként gyógyított meg ezreket. Lake igen nagy becsben tartotta Isten Igéjét. Mindaz, amit ennek következtében véghezvitt, minden keresztyén számára példázza, hogy milyen lehetőségek állnak bárki előtt, aki hisz a Szentírásban, és ennek megfelelően cselekszik.
Ez a könyv John G. Lake személyes beszámolója és története, amelyet maga mond el e lapokon. A kötet nem teljes életrajz, hanem Isten csodatevő erejével átitatott történetek pezsdítő gyűjteménye. Az olvasó úgy élheti át ezt a tüzet és inspirációt, mintha maga is ott lett volna a gyógyulások színhelyén.
"A keresztyénség Jézus Krisztus ereje, amely a Szent Szellem által betölti az ember lelkét és testét, szent lángként villan át a természetén és véghezviszi Isten akaratát." - John G. Lake.