Prazsák László :24 órás dicsőítés és ima
2 350 Ft
Készletállapot:
A termék raktáron van
Ma világszerte egyre több helyen hangzik Isten dicsőítése, és már sok városban szünet nélkül, folyamatosan – ahogy meg van írva: „Hogy zengjen néked, és el ne hallgasson felőled a dicséret: Uram, én Istenem, örökké dicsőítelek téged!” (Zsolt.30:13). Ez egyáltalán nem új dolog – bár ma még sokaknak szokatlan –, hiszen a Mennyben mindig is szüntelenül folyt, és ebben a pillanatban is folyik Isten dicsérete. Valamikor régen, a Dávid sátorában is megszakítás nélkül, éjjel-nappal dicsőítették az Urat az énekesek, akiket Dávid állított ebbe a szolgálatba. Ahogy rohamosan közeledünk a korszak vége felé, s ahogy Jézus egyre közelebb jön hozzánk, TERMÉSZETES, hogy a Földről is egyre erőteljesebben, hangosabban és egyre folyamatosabban emelkedik a mennyei trón elé a dicséret. Hiszen Isten méltó a dicséretre, és egyedül Ő méltó rá. Most itt az idő, hogy a mi népünk is bekapcsolódjon ebbe a dicsőítés-folyamba, amely egy napon az egész Földet be fogja borítani.
A szerző évek óta azon fáradozik, hogy ezt előkészítse. Ebben a könyvben az Olvasó betekintést kaphat az előzményekbe, s hogy most hol tartunk – és arról is látást nyerhet, hogy milyen lesz az, amikor majd Budapesten is elindul a folyamatos, 24 órás dicsőítés – és hogyan lehet ebbe bekapcsolódni.