Grüll Tibor: Kőbe vésett emlékezet

Eljövendő századok történészei bizonyára fejcsóválva vennék tudomásul, ha korunkról csupán néhány közlekedési és utcanévtábla, köztéri szoborfelirat, vagy házak falára illesztett emléktábla alapján kellene véleményt alkotniuk. Márpedig az ókori történelemmel "mutatis mutandis" majdnem hasonló a helyzet. Az antikvitás írásbeliségének alapját a papirusz és a pergamen jelentette, s ezek a törékeny íróanyagok csaknem teljes egészében és visszavonhatatlanul elpusztultak. Amiben mégis sántít a hasonlat: az ókorban óriási szerepük volt a kőbe, bronzba, fába vésett feliratoknak, mint médiumoknak. A rómaiak idejében csaknem olyan szerepet töltöttek be, mint a mai fényreklámok vagy óriásplakátok. A zsidóság mindig is ellentmondásos viszonyban állt az őt körülvevő görög-római kultúrával. E kötetben azt vizsgáljuk, mennyire használták ki a felirat-médium adta lehetőségeket, mi volt ezekkel kapcsolatban az elméleti és gyakorlati hozzáállásuk. Kutatásunk fókuszában több mint másfélszáz feltárt késő-ókori (7. századi) zsinagóga, illetve azok epigráfiai emlékei állnak. Ezek az apró mozaikdarabkák, feliratos kőtöredékek rendkívül izgalmas képet rajzolnak a korabeli zsidóság életéről, amely ráadásul nem is mindenben egyeztethető össze a kortárs rabbinikus irodalomból eddig megrajzolt képpel.