Barion Pixel Tóth Gergely: Lichtenstein rabbi útja - Könyv
Üdvözlünk a megújult Amana7 Webshopban!

Kosár

0 termék - 0 Ft

A bevásárlókosarad üres.

Tóth Gergely: Lichtenstein rabbi útja

1 500 Ft

Készletállapot: A termék rendelhető

Lichtenstein Izsák a modern kori messiási zsidó mozgalmak előfutára; megtestesítője annak, hogy Jézus Krisztus egy zsidó rabbi szívét is meg tudja ragadni. 1825-ben született Szenicén, a mai Szlovákia területén. Már kilencéves korában elhagyta otthonát, hogy vándor-talmudtanuló, majd később rabbinövendék legyen. Diplomáját húszéves kora előtt megkapta, ezt követően Tápiószelére került, ott szolgált kerületi rabbiként több mint 35 évig. Az ifjúkorában kapott Újszövetség, melyet akkor még határozottan elutasított, évtizedekkel később a tiszaeszlári vérvád kapcsán került a kezébe. Mivel korábban nem ismerte a különbséget a névleges és a valódi keresztyének között, az antiszemitizmus falat emelt közé és az Újszövetség közé. A zsidókat védő keresztyének azonban új irányba terelték gondolkodását. A tanulmány az újabb kutatások és az elmúlt években megjelent, illetve fellelt források felhasználásával mutatja be a rabbival kapcsolatos elérhető információkat.
Kiadó Evangéliumi Kiadó
Szerző Tóth
Kiadás éve 2023
Oldalak száma 104
Könyv mérete 83x104mm
Kapcsolódó termékek
Upsell Products
Töltés...
Pillanat...